Hiába
Kicsiny kunyhóm
málló falán a zord alkony
szétporladt,
éji gondolat röppent széllel,
léket hasított képzelettel...
Futott az árnyék,
ó szemnek bús e tájék…
s pillanat alatt a pirkadaton megfordult a pára,
megannyi sugarával
kibukott a Nap.
Aranyló köntösében ölelt, gyógyított,
átkarolt, szorított,
a fájdalom
szívemen léket hasított...
A kerti kút kávájára
ráröppent egy madárka,
s várta mozdulatlan mikor jön el a találka,
az édes, a tengernyi érzet,
a szerelem tüze lobbant hevülten lángra,
csak várta…csak várta,
piciny tollát kecsesen meg - megrázta…
s a forróság esti homályába
a Hiába…
beleordított a fekete éjszakába…