Hiába

Kicsiny kunyhóm 
málló falán a zord alkony
szétporladt, 
éji gondolat röppent széllel,
léket hasított képzelettel... 
Futott az árnyék,
ó szemnek bús e tájék…
s pillanat alatt a pirkadaton megfordult a pára,
megannyi sugarával
kibukott a Nap.
Aranyló köntösében ölelt, gyógyított,
átkarolt, szorított,
a fájdalom
szívemen léket hasított...

A kerti kút kávájára
ráröppent egy madárka,
s várta mozdulatlan mikor jön el a találka,
az édes, a tengernyi érzet,

a szerelem tüze lobbant hevülten lángra,

csak várta…csak várta, 
piciny tollát kecsesen meg - megrázta…
s a forróság esti homályába 
a Hiába…
beleordított a fekete éjszakába…